2012. december 11., kedd

„ Ha most nincs ideje az egészségére, később időt kell szakítania a betegségére!”

Hogyan éljük túl egészségesen a hideg napokat? - összegyűjtött tanácsaink

Az őszi-téli hónapokban még nagyobb törődést igényel a szervezetünk kívül-belül. Összegyűjtöttük, mire is figyeljünk a hideg napokban, hogy megőrizzük az egészségünket.
 

Az egészséges táplálkozás
 
A hűvösebb időkben is fontos, hogy naponta juttassunk a szervezetünkbe gyümölcsöt és zöldséget. Nem kell több kilót fogyasztani belőlük, de napi egy alma, vagy petrezselyemzöld a levesben, s máris sokat tettünk a vitaminpótlásért, az egészségünkért
- Ősszel és télen is fontos, hogy elérjük a napi 1,5-2 litert. A folyadékfogyasztás – s most csak a vízre gondolok – segít az emésztésben, jót tesz a vérkeringésnek. Én a  lúgos vizeket részesítem előnyben.
 - A hűvösebb időszakban sokan fogyasztanak nehezebb ételeket, de én azt ajánlom, hogy egyenek helyette szárnyas húsokat, illetve halat, mert ezek a legkevésbé hizlalóak. Hetente kétszer együnk tengeri táplálékot. Ha véres húsokat – sertést, marhát – fogyasztunk, akkor különösen figyeljünk oda a mennyiségre is. Könyvekből, hozzáértőktől tanuljuk meg a házi praktikákat, sajátítsuk el, hogyan lehet egészséges ételeket főzni.


Vitaminszükséglet a téli hónapokban

 
A vitaminok a szervezet számára nélkülözhetetlen, különböző kémiai összetételű, biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezet ezeket a fontos anyagokat táplálék útján szerzi be.
Az átlagos vegyes táplálkozás általában fedezi a normál vitaminszükségletet, de nemcsak arra kell törekedni, hogy a táplálék fedezze az igényt, hanem arra is figyelnünk kell, hogy az ételek elkészítése során – főleg a hevítés hatására – a vitaminok jelentős része elveszhet. A téli hónapokban különösen fontos a vitaminok pótlása, hiszen az egészségre káros táplálkozás (friss gyümölcsök, zöldségek hiánya) következményeit fokozza a nyirkos, ködös, nedves időjárás miatti levegőszennyezés is, melynek hatására gyakoribbak a felső légúti megbetegedések, melyek csökkentik a szervezet ellenálló képességét. Megkülönböztetünk zsíroldékony és vízben oldódó vitaminokat


Télen tejjel pótolhatjuk a D-vitamint

 
A D-vitamin legnagyobb része a napsugárzás hatására, a bőr alatt elraktározott elővitaminokból alakul ki. Télen, a napsütéses órák számának csökkenésével a vitamin előállításának aránya is hanyatlik. Ezen segíthetünk a vitamint tartalmazó tejtermékek fogyasztásával.
Az elsősorban a kalcium felszívódását segítő vitamin hiánya tehető felelőssé a száraz bőr, fénytelen haj és töredezett körmök megjelenéséért. A D-vitamin legnagyobb része ugyanis napsugárzás hatására, a bőr alatt elraktározott elővitaminokból alakul ki. A vitamin azonban bizonyos tejből, tejtermékekből, halból és halolajból is biztosítható.
- Sokakban él az a tévhit, hogy a télen napfény hiányában nélkülözött D-vitamin rendszeres szolárium használattal pótolható, de ez nagy veszélyt rejt magában, hiszen az UV sugarak elősegítik a bőrdaganatok kialakulását – mondta dr. Wikonkál Norbert, bőrgyógyász szakorvos, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára. - A téli időszakban ezért azt javasoljuk, inkább magasabb D-vitamin tartalmú ételek, így tej és tejtermékek, halak fogyasztásával biztosítsuk a vitaminbevitelt, amelyeknek természetes szépítő hatása is van” – tette hozzá a szakorvos.


Az influenzajárvány

 
Az influenza a leggyakoribb légúti fertőző betegség, melyet vírus okoz. A kórokozó a levegőben cseppfertőzéssel terjed a fertőzött személy köhögésekor, tüsszentésekor keletkező légúti váladékcseppek révén- osztja meg nézeteit Vény nélkül című rovatunkban dr. Horváth Zsuzsanna háziorvos, belgyógyász.
Tünetei
A betegség tünetei hirtelen alakulnak ki. Hidegrázás, magas láz, izom- és ízületi fájdalom, levertség, fejfájás jellemzi. A légúti tünetek kezdetben viszonylag enyhék, orrfolyás, torokfájás, égő jellegű mellkasi fájdalom, száraz köhögés jelentkezhet.
Megelőzés
A fertőzés megelőzésének hatékony módja a védőoltás, melyet időben, általában október közepétől november végéig célszerű beadatni. Az oltóanyagot minden évben az aktuálisan várható influenzavírussal szemben fejlesztik ki. Mivel minden évben másik típus által okozott fertőzés várható, ezért kell az oltást minden évben ismételni. Az injekció legyengített vírusokat vagy azok részeit tartalmazza, melyek betegséget nem okoznak, de a szervezetünk ellenanyagokat termel ellenük. Ezzel tudunk védekezni akkor, ha igazi vírus jut a szervezetbe. A beadott oltás 90%-ban segít megelőzni a betegséget, illetve annak tüneteit enyhíteni. A védőoltás fő célja az, hogy védelmet nyújtson azoknak az embereknek, akiknél egy esetleges vírusfertőzés más jellegű betegségük vagy életkoruk miatt súlyos lefolyású lehet, illetve akik nagyobb eséllyel kapják el a betegséget.

Testünk Savasodása

A betegségek hátterében az okot és az okozatot kell vizsgálnunk. Számtalan kóros folyamat hátterében a természetellenes, az életnek meg nem felelő életmód áll. Az egyik ilyen kiváltó ok a savasodás, ami szinte mindnyájunkat érint, ha nem is tudunk róla. A savasodás táplálkozásunk, a rohanó, stresszes életmódunk következménye, és észrevétlenül pusztít bennünket.

A túlsavasodás miatt testünk belső egyensúlya felborul. Szervezetünk védekezik ez ellen, minden tartalékát beveti a savak megkötésére, de egy idő után kimerülnek tartalékai. Ez a savasodás vezet sejtszintű károsodáshoz, ezek produkálják azokat a tüneteket, amelyek betegségként jelennek meg.

Mi is ez a savasodás?

Az oldatok savasságának, lúgosságának a mértékegységét a 1-14 közötti skálán mozgó pH- értékkel mérjük. A pH, a "power of Hydrogen" (“Hidrogén ereje”) a rövidítésből származik és a folyadékban lévő hidrogénionok /H+/ számának mértékét jelöli. Minden vizes oldatnak megvan a rá jellemző pH értéke.

Semlegesnek mondják a 7,0 értékű pH-t, az alatta lévőt savasnak és a felette lévőt pedig lúgosnak. Minél kisebb a pH értéke, annál erősebb a sav. Az 5,0-ös érték például erősebb savra (elsavasodásra) utal, mint pl. a 6,0 érték. Az emberi test 7,35-7,45 pH tartományban működik jól.

Ettől már a kis értékű eltérés is komoly következményekkel jár, akárcsak a test hőmérsékletbeli változása. A sejtjeink a lúgos kémhatáshoz vannak hozzászokva.

Miért savasodunk?

A túlsavasodás a modern idők tipikus problémája, elsősorban a táplálkozásból és az életvitelünkből fakad, lényegében három faktorra osztható:

• fokozódó savbevitel: A modern étrend az egészségesnél jóval több savas táplálékot (hús, tejtermékek, cukor stb.) tartalmaz, ezért idővel savtúltengés lép fel a szervezetben. Emiatt a szervezetben felhalmozódott salakanyagok ún. felezési ideje 14 napról akár 1 évre is meghosszabbodhat.

A gyorsételek (sok energia kevés ásványi anyaggal) és a késői vacsora szintén növelik a szervezet savasságát.

• csökkent bázisbevitel: Egyre kisebb arányban szerepelnek a táplálékban a semleges vagy bázikus élelmiszerek, illetve a savas esők hatására a talaj és az ott termelt zöldségek és gyümölcsök ásványianyag-tartalma is csökken. Emiatt a szervezet bázikus tartalékai csökkenek.

• csökkent savkiválasztás: Régebben a testi munka során a verejtékkel és a légzéssel jelentős mennyiségű sav került ki a szervezetből, ennek mértéke a modern civilizációk életmódjából fakadóan csökkent, lényegében a savbevitel és - kiválasztás közötti egyensúly eltolódása lépett fel. Ezt fokozza az alacsony folyadék bevitel és a mozgás hiánya.

A testünk az anyagcsere folyamán folyamatosan savakat termel: Ilyenek a szénsav, ecetsav, húgysav, tejsav, citromsav, gyomorsav stb. A vesénk által kiválasztott vizelet pH értéke 4,8-7,5 között mozog. Érdekesség, hogy pl. a kávé és a sör pH-értéke 4,0, azaz savasabb, mint a vese által produkált legsavasabb vizelet, amit még kiválasztani képes!!!

Hogy védekezik a szervezetünk?

A savak először a vérbe kerülnek. Az egészséges szervezet megfelelően felkészült a folyamatosan termelődő savak semlegesítésére: kiválasztásuk a vesén kívül a tüdőn, a beleken és a bőrön át is lehetséges. A lényeg a folyamat sebességében rejlik: teljesen kiválasztódnak-e a termelt savak vagy eltárolódnak (például köszvény esetén a húgysavkristályokban)?

Savasodás okozta betegségek

Ilyen elsavasodással együtt járó betegségek az aphta (szájfekély), allergia, arthritis, arthrosis, cellulitis, csontritkulás (osteoporosis), ekcéma, elhízás (obesitas) és ehhez kapcsolódó anyagcserezavar, fáradtság, fogszuvasodás, immunrendszer bizonyos zavarai, reflux, gyomorégés, izomláz, korai öregedés, köröm problémák, nyombélfekély, rák, erős testszag, vérnyomás problémák stb.

Az elsavasodott testben, elszaporodnak a paraziták (baktériumok, vírusok, gombák, Candida), amelyek szintén elkezdenek savakat termelni és ezeket, a salakanyagokat a szervezetünkbe ürítik, így tovább rontják a helyzetet. A paraziták nem szeretik a lúgosabb kémhatású közeget, hanem csak a savas irányú eltolódást.

Mit tehetünk?

Már az ókori bölcsek is megmondták, hogy „medicus curat, natura sanat” – vagyis a természet gyógyít, az orvos csak kezel. Sem az egészségügy, sem az orvosok, vagy a gyógyszerek nem fognak helyettünk napi rendszeres testmozgást végezni, leszokni a dohányzásról és odafigyelni az étkezésünkre.

Terápiás lehetőségeink számosak lehetnek:

A táplálkozás megváltoztatása

• Több bázikus és semleges táplálékot fogyasszunk. Ilyenek a zöldségek, gyümölcsök, burgonya, nyers tej, tejszín, szójatermékek, tojássárgája, ásványvíz, gyógyteák. Relatíve semleges a teljes őrlésű lisztből készült kenyér és tészta, a vaj, a magok, a zöldbab és a borsó.

• Csökkenteni kell a savas, illetve savképző élelmiszerek mennyiségét: Kerülni kell a hús, a kolbász, a sajtok, az édességek, a sütemények, az alkohol, a kávé, fekete tea, sör, szintetikus méz fogyasztását.

• Az étkezési szokások megváltoztatása: Mivel a nyál lúgos kémhatású, fontos a nyugodt étkezés, az alapos rágás és az étel nyállal való elkeverése. A minél kevesebb zsíros táplálékot fogyasztunk, nem szabad túl sokat és túl későn enni, kerülni kell a stresszt és minél többet kellene mozogni.

Kiegészítő bázikus készítmények szedése

Sok beteg esetében a diéta önmagában már nem elegendő vagy a napi terhelések nem küszöbölhetők ki teljes mértékben, ilyenkor jöhet szóba a kiegészítők használata:

Olyan kiegészítők használatát javasoljuk, amelyek természetes alapanyagokból pótolják a kiesett bázisok és megkötik a felesleges savakat.

Az általunk javasolt Zöldvér termékek (búzafűpor, bűzafű tabletta, lucerna tabletta, Spirulina tabletta). Ha e termékünket fogyasztja, egyéntől függően akár pár hét alatt már igen kiváló eredményeket érhet el a savtalanítás, méregtelenítés és energizálás terén.

Egyéb, nem természetes alapanyagú, bázikus kiegészítők:

További javaslat, hogy a testmozgást tegyük mindennapi szokásunkká, ne múljon el nap 40 perc folyamatos, megfelelő intenzitású testmozgás nélkül.

Még ma szokjunk le a dohányzásról, alkoholt csak alkalomszerűen, minimális mennyiségben fogyasszunk! Kivétel ez alól a jó minőségű száraz fehér vagy vörösbor, amiből naponta 2-3 dl is elfogyasztható.

Naponta legalább 1,5–2 liter folyadékot vegyünk magunkhoz főként ásványvíz, tiszta, szűrt csapvíz, gyümölcs- vagy zöldtea, frissen facsart zöldség- és gyümölcslé formájában! Kerüljük a cukrozott és szintetikus adalékokat tartalmazó szénsavas italokat, mert ezek csak fölösleges kalóriát és májunkat leterhelő anyagokat tartalmaznak!

A lúgosító ételek:

lucernafű, avokádó, árpafű, alma, körte, banán, sárgabarack, papaja, tök, burgonya, francia bab, limabab, fehérbab, zöldbab, fekete ribizli, cayenne bors, cukkíni, pitypang, fejes saláta, fokhagyma, gabonafű, gomba, karfiol, mazsola, retek, paradicsom, répa, retek, szójabab (főtt), szójarügy, spenót, sárgabarack, uborka, zeller, grapefruit, narancs, zöld tea,

Amerikai vitaminok



Webáruházunkba és természetesen üzletünkben is októbertől kapható a Healthy America Inc. cég (www.healthy-america.com)  étrendkiegészítő temékei, a cég  1989-ben alakult Californiában.
Termékei a nagy múltú és nemzetközileg is elismert Robinson Pharma gyárában, az emberi kéz érintése nélküli modern gyártósorokon, a legmagasabb minőségű (GMP kategóriás), bevizsgált alapanyagok felhasználásával készülnek.



A másik nagy beszállítónk lett a Pharmekal Health LLC. cég (http://www.pharmekal.com), mely egy fiatal, dinamikusan fejlődő vállalat.
A Pharmekal Health szintén Canadában, saját GMP besorolású gyárában állítja elő termékeit, főleg egyedi, nagy tételű megrendelésesek esetén.

Mi is az a  GMP?
A GMP: Good Manufacturing Practice, azaz -Jó gyártási gyakorlat- alkalmazása a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban terjedt el leginkább. A termékbiztonság és az egyenletes termékminőség érdekében alkalmazható módszerek általános gyűjteménye. Két fő eleme a hatékony gyártási műveletek és a hatékony ellenőrzés, melyek egymást kiegészítik és egymásra hatással vannak.
A GMP lényege, hogy a minőség, azaz az érdekeltek elégedettségének eléréséhez a következőket kell figyelembe venni, illetve kell megvalósítani:
- a folyamatok nagyon pontos szabályozása
- az előírások szerinti módon végzett tevékenység
- szükséges mérések, ellenőrzések, azaz minőség ellenőrzés
- minden, a minőséget befolyásoló tényező: személyzet, helyiségek, berendezések, eszközök.

Termékskálánk folyamatosan bővül, de kért étrend kiegészítőket 3-4 nap alatt beszerezzük, mely átvehető üzletünkben illetve kiszállításra kerülhet webáruházunkon keresztül!

Glutén mentes receptek - Mákos kölespuding (Gluténmentes)


Hozzávalók:
½ kg köles
½ l víz
250 dkg mák darálva
ízlés szerint vaníliapor, méz, citromhéj
Elkészítés:
A forrásban levő vízbe beletesszük a kölest és fedő alatt 3 percig főzzük. Ezt követően lezárjuk és konyharuhával alaposan beborítva kb. 1 órát „dunsztban” tartjuk. (Így szép, pergő lesz a kölesünk.) Közben megdaráljuk a mákot, citromhéjat reszelünk. A kölesbe belekeverjük a mákot, vaníliaporral, mézzel, citromhéjjal ízesítjük, és az egészet botmixerrel puding állagúvá mixeljük. Friss gyümölcsökkel díszítjük és fogyasztjuk.

Köles:
Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású. Késlelteti az öregedési folyamatokat, erősíti a látást. Kiváló vashiányos állapotoknál, savtúltengésnél. Gyulladáscsökkentő, szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét. Karbantartja az erek falát és az emésztőrendszert. Megelőzi a fogszuvasodást és segít a fogzománc megvédésében. Sok szilíciumot tartalmaz,ami a szervezet védekezőképességét fokozza. Tartalmaz még nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és vasat, illetve béta-karotint, B1- és B2-vitamint. A köles az egyetlen gabonaféle, amely teljes értékű fehérjék mellett 7 aminosavat tartalmaz és lúgos kémhatású.

Az ősz gyümölcse: szőlő


Ha ősz, akkor szüret, szőlő- és borfesztivál, mulatság, étel- és italkóstolók a világon majd’ mindenütt, ahol a közel 16 000 fajtával büszkélkedő szőlő megterem.


A nagyszemű, ropogós, gyakran mag nélküli, édes csemegeszőlők - legyenek halványzöldek, rozé árnyalatúak vagy mély bordók - frissen fogyasztva a legízletesebbek. A vékonyabb héjjal és magasabb cukortartalommal rendelkező borszőlők sokféle fajtájából pedig remek borok, sherryk, borpárlatok, pálinkák készülnek. Nem is szólva a szőlőből nyert különböző gyümölcslevek, lekvárok, zselék, a süteményeket gazdagító mazsola, sőt a szőlő magjából sajtolt, rendkívül jótékony hatású olaj élvezetéről, illetve a salátákat ízesítő vörös vagy fehér borecet használatáról!


A szőlő magja számos értékes anyagot tartalmaz, mely segítségünkre lehet a szív- és érrendszerünk védelmében, az immunrendszerünk erősítésében, a központi idegrendszerünk javításában vagy éppen a bőrünk fiatalításában. Az aprócska szőlőmagnak - amely élete során a legnagyobb sugárzásoknak van kitéve - természetes módon kell megőriznie, egészségét és épségét, hogy a legfontosabb feladatát a fajfenntartást biztosítani tudja. A szőlő kemény magja magas antioxidáns tartalommal rendelkezik.

2012. december 7., péntek

Húgyúti problémákra: vörös áfonya



Az ősz - az influenza mellett - a felfázások szezonja is. Ha szokottnál jóval gyakrabban meg kell látogatnunk a mellékhelyiséget, fáj a hasunk, és ráadásul vizelés közben égető fájdalmat érzünk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a tüneteket hólyaghurut okozza.

Már nagyanyáink is kedvelték a vörös áfonyát egyedülálló gyógyhatása miatt. A leveléből készült teát, valamint a bogyó levét egyaránt használták felfázás és gyulladások megelőzésére, kúrálására. A vörös áfonya a népgyógyászati tapasztalatok és az újabb kutatási eredmények alapján is eredményesen alkalmazható húgyúti megbetegedések, fertőzések kezelésére, ugyanis olyan anyagot tartalmaz, amely képes meggátolni az E. coli baktérium megtelepedését a hólyag falán, illetve a húgycsövön. Emellett a vörös áfonya a vesekő és a húgyhólyagban előforduló homok kialakulásának megelőzésére is alkalmazható. A vörösáfonya megakadályozza, hogy a baktérium hozzátapadjon a hólyag falát borító hámsejtekhez, ez pedig radikálisan lecsökkenti a baktériumok megbetegítőképességét. A gyümölcsben megtalálható proanthocyanidok vizsgálatánál sikerült kimutatni ezt a tapadásgátló funkciót. A baktériumok megtapadását akadályozó hatóanyag egyébként a fogíny különféle fertőzései és a gyomorfekély, gyomorfertőzések kialakulása esetében is hatásos.

Egy kutatás során, melyben olyan 18 és 45 év közötti nők vettek részt, akik visszatérő húgyúti fertőzésekre panaszkodtak, bebizonyosodott, hogy a kapszula formájában szedett vörösáfonya-koncentrátum (400 mg naponta kétszer) három hónapig tartó szedésével a húgyúti fertőzés kiújulása látványosabban lecsökkent, mint a placebóval kezelt betegeknél. További kísérletek arra utalnak, hogy a vörös áfonya segíthet hólyagplasztikázott vagy vizeletpangással küzdő betegeknek nyálka- és gennymentessé tenni vizeletüket.
A tőzegáfonya hatóanyagai segíthetik a húgyutak egészségének fenntartását. A C-vitamin segíti az immunrendszert a baktériumokkal és vírusokkal szembeni védekezésben, antioxidáns hatása révén fontos szerepet játszik a szervezet védekezőrendszerének működésében, a vérerek normálstruktúrájának fenntartásában, és elősegíti a szív- és keringési rendszer egészséges működését. A készítmény 25-szörös töménységű tőzegáfonya-kivonatot tartalmaz!
                                    
A húgyutak és a keringési rendszer egészségéért.

Iskolakezdés


Lassan vége van a nyárnak és újra itt az iskola. Ki-ki életkorának megfelelő kihívásokkal kezdi az új tanévet.
Az iskolakezdés sok izgalmat, feszültséget rejthet magában. Ismeretlen új környezet, új emberek, új tanárok, teljesítményszorongás, vagy esetleg régi kellemetlen emlékek előbukkanása. Fontos, hogy szülőként segítsük a gyermekünket és a pozitívumokat emeljük ki. A lelki felkészítés ugyanolyan fontos lehet, mint a tanszerek beszerzése. Tudatosan figyeljünk arra, hogy gyermekeink a lehető legjobb testi egészség birtokában kezdjék az iskolát. A közösségi fertőzések megelőzésére vértezzük fel őket optimálisan működő immunrendszerrel, amit a VIRGONC étrend-kiegészítő  támogat. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kora őszi időszakban még nagyon sok az allergén és az allergiás gyermekek száma bizony nem kevés. A VIRGONC ezeket a tüneteket is hatékonyan csökkentheti.

Hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek?

  • A pihentető elegendő alvás egyik záloga a jó teljesítménynek. Célszerű kihasználni, hogy az éjfél előtti órák a legpihentetőbbek. Bizony egy-egy másnapra beharangozott dolgozat előtt nehéz elaludni. Ilyenkor egy pohár mézes tej, vagy tea csodákat tehet. A folyamatos magas teljesítmény elérése érdekében gondoljunk arra, hogy az agynak mindent megadjunk, ami kell az optimális működéséhez.
  • Rendszeres étkezéssel tudjuk biztosítani a normális vércukorszintet. Nagyon fontos a reggeli és, hogy a tízórai se maradjon ki a diákok életéből. Kiskamaszok inkább kihagyják a reggelit, csak hogy 15 perccel tovább alhassanak. A nap legfontosabb étkezése a reggeli. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy ne üres gyomorral kezdjék a napot. A piciknek mindenképpen csomagoljunk tízórait is, egy kis gyümölcsöt is belecsempészve.
  • Gyakori, hogy a tanórák szigorú időrendje miatt a kisiskolások nem isznak elég folyadékot. A folyadék hiány figyelemzavart, székrekedést, fejfájást von maga után. Előzzük meg a bajt! Mindig csomagoljunk gyermekünknek egy kis üveg ásványvizet, teát, vagy egy kis vörös gyümölcsökből készült, magas antioxidáns tartalmú, kizárólag természetes eredetű szörpöt.
Sajnos manapság már köztudott, hogy szinte lehetetlen a rohanó életmód mellett megoldani a változatos, a szervezet minden igényét kielégítő táplálkozást. Előzzük meg a vitamin- és ásványianyag-hiányt!

A VIRGONC nevű termékünk 4 éves kortól kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett, komplex, vitaminokat, flavonoidot és ásványi anyagokat tartalmazó folyadék